- Ősi magyar térrendezés
Minden népnek megvannak a hagyományai és szokásai. Ezek a hagyományok hosszú évszázadokon keresztül apáról fiúra szálltak. Az ismétlés által pedig egyre erősíti a hatásukat, a beléjük vetett hitet.
Őseink a házaik bejáratát keletnek vagy délnek tájolták. A régi bejáratok díszesen faragottak vagy festettek voltak. Szívesen lépünk be egy hívogató bejáraton. Az előszobában van a legjobb helye egy házi áldásnak. Lássuk miért! Az áldás a legmagasabb szintű, legegyetemesebb jókívánság. A lakásunkba belépő vendég önkéntelenül elolvassa ezeket a sorokat, és egy mindenki számára megfelelő gondolati energiát indít útnak.
A házunk, vagy lakásunk közepe energetikailag a legfontosabb terület. Térrendezési szempontból a legideálisabb, ha lakásunk központja tágas, világos és az energia szabadon tud áramlani minden irányban. Régen a házak közepén, a konyhában mindig égett a tűz. Itt tartózkodtak legszívesebben az emberek és nemcsak a meleg, hanem a jó illatok is idecsalogatták őket. A ház lelke ott van, ahol a tűz ég. A lélek helye nálunk, magyaroknál a szív, így a ház szíve-lelke, központja, ugyanott helyezkedik el, ahol a tűz ég. Mivel régen a középpontba a kemence állt, nagyon szerencsések vagyunk, ha ugyanitt van egy kandallónk.
A régi magyar házak berendezésében a jelek, jelképek nagyon fontos szerepet játszottak. Szinte minden használati tárgyat díszítettek velük, a fakanáltól a kapakaparóig, a ruhákról nem is beszélve.Ne kerüljük el messzire a népművészeti alkotásokat, amelyeken megmaradtak még az ősi jelek. Használjuk a lakásban, bárhol ahol a tetszik: a konyhában kerámiákat, a szobákban terítőket, párnákat, vagy régi faragott bútorokat, egy-egy használati tárgyat.
- Energetikai tanúsítvány
2009. január elsejétől minden új építésű és közhasználatú épület (állami és önkormányzati) esetében kötelező az energetikai tanúsítás. Az uniós ajánlásra bevezetett jogszabály 2012-től kötelezővé teszi a tanúsítványt régi épületekre is. A tanúsítvány célja a vevők hiteles tájékoztatása az épület, lakás energetikai minőségéről, valamint a szükséges és végrehajtható felújítási javaslatokról, korszerűsítésekről. A legkedvezőbb az „A+” kategóriába, míg a legrosszabb besorolású „I” kategóriába kerül. Itt fontos megemlíteni, hogy a követelményrendszer alapján a „C” jelzésig felel meg a jogszabályban meghatározott energetikai követelményeknek az ingatlan.
- Hogyan ésszerű telket választani?
Fontos szempont a közlekedés, érdemes csúcsforgalom idején is megvizsgálni a munkahelyünkre történő eljutás lehetőségeit, ne csak vasárnap délután tájékozódjunk,- beszélgessünk a szomszédokkal, kérdezzünk utána, vajon zajlik-e a környéken ipari tevékenység, van-e bármi, ami zavarhatná pihenésünket. Természetesen tanulmányozzuk a tulajdoni lapot, legyünk tisztában az ingatlan jogi helyzetével,tájolásával, egyeztessünk a tervezővel, kivitelezővel
- Meghatározható-e az építési költség a tervezés során?
Természetesen igen, hiszen az épület méretei adottak, a műszaki megoldások, az épület geomatriája tisztán látszik, így ennek alapján rendkívül pontos kalkuláció készíthető.
- Tégla, Ytong jellegű vagy a könnyűszerkezetes ház a jobb megoldás?
A könnyűszerkezetes megoldások mellett kizárólag a gyorsaság szól, hiszen valóban talán egy-másfél hónappal korábban költözhetünk be új otthonunkba, cserébe azonban számos kompromisszumra kényszerülünk. A közismert műszaki anomáliák, -tartószerkezeti állékonyság, hőtároló képesség hiánya,- mellett szembe kell néznünk a rendkívül kétséges újraeladhatósággal, illetve a bankok sem szívesen finanszíroznak egy általuk “gyorsháznak” nevezett épületet Az YTONG talán szerencsésebb választás, bár a hőszigetelés ma már nem szól mellette, hiszen a téglaépületek is hasonló hőtechnikai paraméterekkel rendelkeznek, ugyanakkor nedvességre érzékenyebb, mint a hagyományos falazóanyagok. Nem olcsóbb, mint a tégla, így gondolatmenetünk elvezet ahhoz a megoldáshoz, melyet már évezredek óta használunk. Az égetett kerámia, -vagyis a tégla,- már az ókorban is ismert építőanyag volt, tartószerkezeti paraméterei rendkívül kedvezőek, a mai technológiának köszönhetően már kiváló hőszigetelő tulajdonságokkal büszkélkedhet, könnyen megmunkálható, továbbá környezetbarát, természetes anyag.
- Elindult az e-közigazgatás az építésügyben
2013. január 1-től elektronikusan is beadhatóak az építési engedélyezési kérelmek.Az új hatósági eljárási rend bevezetésével egyidejűleg induló szolgáltatás lehetővé teszi, hogy építési ügyeinket akár otthonról, ügyfélfogadási időn kívül, online intézzük.
Megspórolhatjuk a papír alapú dokumentáció, nyomtatásának, fénymásolásának költségeit, és remélhetőleg az elektronikus kommunikációnak köszönhetően az ügyintézési idő is csökken.